Repülő krémes

Repülő krémes

„Ne kérdezzétek hogy miért is repülő krémes a neve, mert azt nem tudom. Lehetséges azért, mert a hangsebességnél is gyorsabban fogynak a szeletek a...

„Ne kérdezzétek hogy miért is "repülő krémes" a neve, mert azt nem tudom. Lehetséges azért, mert a hangsebességnél is gyorsabban fogynak a szeletek a tálcáról.”

Szeretem a szalalkálival sütött lapokat (igaz a sütés közben keletkező csípős szagát már nem annyira, mert ha nem vigyázunk igen kellemetlen tud lenni).

Viszont a tésztán ez már nem érződik, és a krémtől felpuhulva nagyon finom. A tésztalapok közé citromos és csokoládés krém kerül, mely első hallásra kicsit furcsa párosításnak tűnhet, de ez nem így van, mert nagyon is jól összeillenek.

A süteményt legalább egy nappal előbb állítsuk össze, hogy a krémek kellően megdermedjenek, és a tésztalapoknak legyen idejük megpuhulni. Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, majd szeleteljük fel. Kóstolás után, pedig zsebeljük be az érte járó dicséretet, mert senki nem tudd majd egy-két szeletnél megállni.

Hozzávalók:

a tésztához:

30 dkg liszt

10 dkg vaj

1 db tojás (nagy)

1 púpozott teáskanál szalalkáli

annyi tej, hogy könnyen nyújtható legyen a tészta (kb. 0,5-1 dl között)

a kakaós krémhez:

25 dkg porcukor

1 csomag vaníliás cukor

25 dkg vaj

2 evőkanál Holland kakaó (cukrozatlan)

2 evőkanál rum

2,5 dl tej

5 evőkanál liszt

a citromos krém hozzávalói:

15 dkg porcukor2 csomag vaníliás cukor

5 dkg vaj

1 citrom leve és reszelt héja

1 csomag vaníliás pudingpor

5 dl tej

Elkészítés:

A tésztához a lisztet összekeverjük a szalalkálival, majd hozzáadjuk a felkockázott vajat, és elkezdjük összemorzsolni.

Amikor már kellően morzsalékos, hozzáadjuk a tojást, és egy pici tejet, majd gyors mozdulatokkal összegyúrjuk a tésztát. Gyúrás közben, apránként annyi tejet adunk még hozzá, hogy könnyen nyújtható tésztát kapjunk. (Ne legyen se túl kemény, se túl lágy.) Ezután 3 egyenlő részre osztjuk.

Egy sütőpapírt enyhén meglisztezünk, majd kinyújtjuk rajta 20 x30 cm nagyságúra az egyik tésztát, és a sütőpapírral együtt átemeljük a tepsi hátlapjára. (Mindegyik tésztalappal így járunk majd el.)

Légkeveréses üzemmódban 160 fokra előmelegített sütőben pár perc alatt (kb. 8 perc) szép világos színűre sütjük.

Amikor a tésztalap megsült, szép lassan, elfordulva a sütőtől, kinyitjuk az ajtaját, elkerülve, hogy a szúrós-fojtós szalalkáli szagot beszívjuk.

A sütőből kivett tésztalapot ezután rácsra helyezzük, és teljesen kihűtjük, mielőtt megtöltenénk. (A másik két tésztával is így járjunk el.)

A krémhez a porcukrot és a vaníliás cukrot simára keverjük a vajjal, majd hozzáadjuk a rumot, a kakaót, és szintén alaposan összekeverjük.

A lisztet simára keverjük egy kevés tejjel, majd hozzáadjuk a maradék tejet is. Ezután állandó kevergetés mellett, pár perc alatt jó sűrűre főzzük, majd teljesen kihűtjük.

Amikor a lisztes massza teljesen kihűlt, apránként hozzáadagoljuk a vajas krémhez, és jó habosra keverjük.

A citromos krémhez a porcukrot és a vaníliás cukrot összekeverjük a vajjal. Keverés közben hozzáadjuk a citromlevet, és a citrom reszelt héját is. A vaníliás pudingport simára keverjük egy kevés tejjel, majd hozzáadjuk a maradék tejet, és állandó keverés mellett, sűrűre főzzük. Ezután kevergetve teljesen kihűtjük.

Amikor a puding teljesen kihűlt, apránként hozzáadjuk a vajas krémhez, és simára, jó habosra keverjük.

A tepsit, amelyiknek a hátlapján a lapokat sütöttük, sütőpapírral kibéleljük, majd belehelyezzük az egyik tésztalapot. Ezután rákanalazzuk a kakaós krémet, és egyenletesen elsimítjuk, majd ráhelyezzük a következő tésztalapot. Ezután rákanalazzuk a citromos krémet, majd szintén egyenletesen elsimítsuk.

Végül rátesszük a maradék tésztalapot, majd nyomatékot teszünk rá, és legalább egy napig így hagyjuk, mielőtt felszeletelnénk. (Én rátettem a tetejére egy tepsit, amelyben két csomag liszt volt, ezzel nyomattam le a süteményt.)

Tálalás előtt a süteményről levesszük a nyomatékot, majd ízlés szerint megszórjuk porcukorral, felszeleteljük, és úgy kínáljuk.

► KÉRJÜK OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK! HOZZÁSZÓLNI LENTEBB TUDSZ!

SZÓLJ HOZZÁ


Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Ne felejts el Kedvelni minket!