Lánya öngyilkos lett, szívrohamot kapott, most Note 7 botrány: Üldözi a sors a Samsung milliárdos cégvezérét

Lánya öngyilkos lett, szívrohamot kapott, most Note 7 botrány: Üldözi a sors a Samsung milliárdos cégvezérét

Szöul — 1380 milliárd forintnyi veszteséget okoz a világ egyik legjelentősebb elektronikai nagyvállalatának, hogy az utóbbi évek legnagyobb dobásának szánt telefonját, a Note 7-et vissza kellett hívni, mert kigyullad, felrobban.

A dél-koreai Samsung cég vezetője, Li Kun Hi (74) a mos­tani botrány közepette sem mutatkozik nyilvánosan, ahogy ezt 1987 óta megszokták tőle. Akkor vette ugyanis át apjától a cég vezetését, és Li azóta számos üzleti és magánéleti válságot kellett átéljen. Ahogyan azt a német Bild megírta, három-négy évente jött egy újabb csapás.

2005-ben komoly vizsgálat indult a cég ellen, az ország egyik legnagyobb korrupciós botrányába keveredtek ugyanis. A vád szerint a konszern több mint 300 befolyásos embert fizetett le mindenféle előnyökért, de Li Kun Hi elnök egyetlen alkalommal sem jelent meg nyilvánosan.

Az egész világot bejárta a hír, hogy az új Samsung telefontípus füstöl, lángol, és akár fel is robbanhat/Fotó:MTI

2009-ben komoly adócsalással vádolták meg, felfüggesztett börtönbüntetést kapott, de alig egy évvel később hivatalosan törölték a büntetését, a koreai államfő ugyanis kegyelemben részesítette.

2012-ben egy súlyos családi dráma árnyékolta be Li életét, legkisebb lánya, Jun Hjung ugyanis öngyilkos lett. A lány New Yorkban élt, és a mai napig nem tudni, pontosan mi történt vele, Dél-Koreá­ban több hónapig még magát a tényt is titkolták.

Nem csoda hát, hogy ennyi rossz után 2014-ben Li Kun Hi szívrohamot kapott, csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönheti, hogy még életben van. Ennek ellenére az idős úr nem hajlandó kiadni a kezéből a vezetést, és a legújabb botrányok, a robbanó telefonok okozta probléma megoldását is személyesen irá­nyítja.

Hatalmas a befolyása

Nem csoda, hogy az országban szinte mindent elnéznek Li Kun Hinek, Dél-Korea bruttó bevételének 20 százaléka ugyanis a konszerntől származik. Emellett az export egyharmadát a cég termékei teszik ki, így nagyon óvatosan bánnak a milliárdossal.

Forrás: blikk.hu

► KÉRJÜK OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK! HOZZÁSZÓLNI LENTEBB TUDSZ!

SZÓLJ HOZZÁ


Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Ne felejts el Kedvelni minket!