Románia felől érkezik a halálos vírus

Románia felől érkezik a halálos vírus

0

Szakértők szerint Magyarországon is felütheti a fejét a halálos vírus. Megjelent a ka­nyaró, a leg­több ál­do­za­tot Arad me­gyé­ben...

Szakértők szerint Magyarországon is felütheti a fejét a halálos vírus.

Megjelent a ka­nyaró, a leg­több ál­do­za­tot Arad me­gyé­ben szedte a kór: itt négy gye­rek és egy fel­nőtt nő hunyt el a be­teg­ségben.

Eddig hat haláleset kapcsolódik a kanyaró megjelenéséhez Romániában – tudta meg a MaSzol a fertőző betegségek országos központjának kimutatása alapján.

A legtöbb esetet Arad megyében fedezték fel. A jelentés szerint egész Romániában összesen 1 308 kanyarós esetet diagnosztizáltak péntekig 2016-ban. Ebből 363-at a határmenti, Magyarország melletti Arad megyében írták le, utána Maros (213), Temes (148) és Beszterce-Naszód megye (129) jön a sorban.

 
 
Forrás: maszol.ro
 
Kovászna megyébennem írtak le egy esetet sem, de Hargitában 7 esetet jegyeztek. Kolozs megyében 90-re nőtt az betegek száma, Biharban 22, Hunyad megyében 18, Szilágyban 15 esetről van tudomásuk. A legtöbb halálos áldozatot is Arad megyében szedte a kór:

itt négy gyerek és egy felnőtt már a betegség áldozata

A szakértők elmondták a halálos áldozatok egyike sem kapott oltást  kanyaró ellen, továbbá hárman közülük krónikus betegségben is szenvedtek, ami hozzájárult a szövődmények kialakulásához. Az Arad megyei közegészségügyi igazgatóság sajtószóvivője, dr. Mihaela Catu szerint jelenleg 10 fertőzési góc van a megyében.

A legveszélyeztetettebb korosztály az egy és négy év közötti gyermekeké

– mondta, és azt is elárulta, hogy az elmúlt héten nőtt azoknak a szülőknek a száma, akik a kanyaró, rózsahimlő és mumpsz elleni oltás beadását kérték.

Olyanok is voltak közöttük, akik eddig határozottan elutasították, hogy gyermekük megkapja a vakcinát.

Forrás: szupertanacsokblog.hu

► KÉRJÜK OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK! HOZZÁSZÓLNI LENTEBB TUDSZ!

SZÓLJ HOZZÁ


Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!