Féllábon ugrálva kellett elhagynia a kórházat a ceglédi férfinak, mert nem látták el

Féllábon ugrálva kellett elhagynia a kórházat a ceglédi férfinak, mert nem látták el

0

Cegléd - Kilométerekre lakott a kórháztól, mégis haza kellett ugrálnia egy sérüt fiatalnak, mert elküldték.

A faktor.hu információi szerint a 22 éves fiatal férfi egy törött porcelán tányérba lépett, ezért őt és barátnőjét a szomszéd bevitte a ceglédi Toldy Ferenc kórházba.

A sérülést ideiglenesen bekötötték, hogy a komoly vágás ne vérezzen mindent szét, majd jött az este igazán rossz része:

"Ahogy beértünk a kórházba, már az elején sokat kellet várni az ott kapott tolókocsiban. Aztán egyedül hajtottam magam a baleseti részre, miközben ömlött a vér a lábamból. Nagy nehezen, fél kómás fejjel előkerült a sebész, és asszisztense: mogorvák voltak, és ahogy rám néztek és beszéltek velem az olyan volt, mintha azt akarnák közölni velem, hogy " hülye gyerek most miattad kellet felkelnünk" Kaptam érzéstelenítést, az orvos lekezelte, összevarrta a sebet. De utána következett csak az, amin elképedtem... Hajnali 2 óra volt mire végeztek velem és közölték, hogy viszlát." -írta a Facebookon.

A férfi azonban kérésre sem kapott betegszállítót vagy segítséget a hazaútra. A portás ugyan megpróbált taxit hívni, de a késő éjjel órákban ez nem volt lehetséges a településen. A fiatal megkérte a kórházban dolgozókat, hogy akkor egy kerekesszéket hadd kapjon kölcsön, de erre is nem volt a válasz, pedig letétben még az iratait is otthagyta volna.

Végül gyalog, ugrálva indultak útnak, és hála az égnek egy idő után volt, aki autóval megállt nekik és hazafuvarozta a párt.

A kórház nem reagált az oldal megkeresésére.

Forrás: blikk.hu

► KÉRJÜK OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK! HOZZÁSZÓLNI LENTEBB TUDSZ!

SZÓLJ HOZZÁ


Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!