A magyarok különleges géneket hordoznak egy kanadai professzor szerint!

A magyarok különleges géneket hordoznak egy kanadai professzor szerint!

W. Penfield kanadai professzor kutatása a Rockefeller Alapítvány megbízásából

A montreáli McGill Egyetem kiváló professzora Wilder Penfield néhány évvel ezelőtt (1) megbizatást kapott a Rockefeller Alapítványtól, hogy kutassa ki és bizonyítsa be van-e és m e l y i k az a gén/fajta, amely földünkön alapvető gén. Ez lett volna a feladat, amelyre az egyetemi tanár óriási, millió dolláros támogatást kapott. A ki nem mondott, de valódi célja volt a kutatási feladat-adásnak, hogy a szemita gént találják meg mint ilyen felsőbbrendű gént.

(Dr. Árkay László Monográfok No.5 )

Egy egész munkacsoport dolgozott rajta. Hossszú évek után meg is találták a keresett gént, de nem egyet. Kettőt!  Megállapították eme KETTŐRŐL, hogy ezeket ugyan – akár évszázadokon, generációkon át – el lehet ideiglenesen nyomni, de aztán újra feltörnek, míg például a germán, vagy "néger" elsenyved, eltűnik. Ezek a megtalált gének évszázadok után is feltörnek: s a kettő üti egymást. Pillanatnyilag az egyik gén a másikat elnyomhatja, össze is házasodhatnak de a 3, 4, 5., generáció után feltör egyikük és kizárólagosan for URALKODNI.

A Wilder Penfield féle kutatócsoport tehát megtalálta ugyan a remélt szemita gént is, de talált egy másik ilyen fölényes gént, amelyiknek nincs neve.

Erről a másodikról Penfield professzor azt rögzítette le jelentésében, hogy ennek legtisztább képviselője a Közép-Európában élő és ma magyarnak nevezett náció, de hozzátette végső tanulmányi jelentésében, hogy földgömbünk öt teljesen szétszórt pontjain ugyancsak megtalálható UGYANEZ a második gén. Eme, – a szemita barát – Rockefeller Alapítvány reményét tönkretevő eredmény következménye volt, hogy az Alapítvány azonnal törölte a támogatását, megtiltotta a jelentés közzétételét és annak kinyomtatását. Erősen kétlem, hogy az valaha is napvilágot lát.

„Egy alkalommal kezemben volt ez a zárójelentés. A Bizottság szakértői jelentésében megadott 5 pont „folt””- ezt teszi hozzá Árkay - „egészen misztikusan tökéletesen azonos azzal az öt folttal a földgömbön ahol a pentatonikus ötfokú magyar NÉPZENE létezik. De most jön még a java!

Baráth Tibor professzor kedves barátommal volt 2-3 éve” folytatja beszámolóját Árkay „egy nem mindennapi telefon beszélgetésem. Ekkor ezeket mondta nekem Tibor”:  „ő nem ismeri a népdalt, nem zenész. Van neki egy világtérképe amelyen feltüntette, hol találtak az őskortól kezdve, akármilyen ős magyar, vagy bármilyen más nyelven olvasható, MEGFEJTHETŐ FELIRATOKAT. De bevallja, nem érti, mert a föld öt helyén vannak teljesen szétszóródva.”  Erre elkezdtem hegyezni a fülemet. „Melyik öt helyen?” kérdeztem „ Hát” – mondta Tibor „ 1. Magyarországon és Közép Ázsia Ural környékén, de nem a szláv területeken, 2. A Távol Keleten Kinában és Japánban, 3. Közép Afrikában, 4. Az amerikai Indián vidékeken és 5. Skóciában.” Hát majdnem leültem! Ezek a foltok ugyan is hajszálra azonosak a pentatonikus zene 5 nagy foltjával és a Penfield Bizottság féle vércsoport foltokkal!”

Ez három egymástól teljesen külön irányból, a  népzene kutatás, a népcsoport kutatás és az ösrégészet teréről származó BIZONYÍTÉKOK adatait hozza egy nevezőre!  „Hát akkor miért vagyunk begyulladva?” –kérdezi Árkay„Minket nem lehet kiirtani, feltörünk, nem vagyunk egyedül! Miénk a jövő!!”

(1) cca 1960

Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is lássák!

 

► KÉRJÜK OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK! HOZZÁSZÓLNI LENTEBB TUDSZ!

SZÓLJ HOZZÁ


Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Ne felejts el Kedvelni minket!